BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! UnikaA könyv listaára: 3990 Ft. Leírás:
A Gonosz letaszíttatásának bibliai legendája köszön vissza a misztikus ifjúsági kalandregény fő motívumaként. Itt a lázadót, aki annak idején hatalomra tört minden világok felett, Ophidielnek hívják, és bár annak idején legyőzték és száműzték, lassan visszanyeri egykori erejét, és arra készül, hogy újból színre lépjen és visszaszerezze egykori hatalmát. Győzelmének garanciája az Élet Lángjának és a Boldogság Kulcsának a megszerzése lenne, csakhogy ezeket a Jók vezére két halandó gyermekbe rejtette. A titokzatos erők öntudatlan őrzői azóta kamaszok lettek - de hogy a három jó barát, Eve, Zack és Joe közül pontosan kik a kiválasztottak, az előttük is rejtély. Ophidiel visszatérésével aztán felgyorsulnak az események, és a fiatalok egy - eleinte teljesen számukra nonszensz - hajtóvadászat célpontjai lesznek. Üldözőik mellett azonban szerencsére felbukkannak szövetségeseik is, és mire észbe kapnak, már az angyalok birodalmában, Sefirában találják magukat, ahol egy csodálatos, ősi teremtmény, Unika szolgál magyarázattal az őket nyomasztó kérdésekkel kapcsolatban... ISBN: 978-963-11-8923-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 3 270 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 23:24
. Allibis, E. J.: Unika - Jelenlegi ára: 3 270 Ft
2011. október 28., péntek
2011. október 27., csütörtök
Barry, Sebastian: Messze, messze - Jelenlegi ára: 2 295 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Messze, messzeA könyv listaára: 2800 Ft. Leírás:
A tizenkilencedik század legvégén, 1896-ban jön világra Willie Dunne, egy kemény kötésű ír parasztlány, és egy megtermett redőrfelügyelő fiaként. Az élet bizony nem kényezteti a Dunne családot, akiknek nap mint nap robotolni kell a betevő falatért, főleg az édesanya korai halála után. Willie álma, hogy maga is rendőr legyen reménytelen: apró termetével esélye sincs, hogy állományba vegyék. Amikor azonban sorozni kezdik a katonákat az első világháborúba, már nem válogat senki, és Willie büszkén vonul a belga frontra sorstársaival. Lelkesedése nem tart sokáig: a többi fiatal fiúval együtt egyenesen a földi pokolba kerülnek. Ám a java még csak ezután jön, hisz Willie egységét 1916 tavaszán visszavezénylik Írországba, ahol épp zajlik az ún. húsvéti felkelés: Patrick Pearse vezetésével Írország függetlenségéért küzdő felkelők szállják meg Dublin stratégiai pontjait. Willie nemcsak azzal a lelki teherrel kell megküzdenie, hogy arra kényszerítik, lőjön az övéi közé, de azzal is szembesülnie kell, hogy apja a britek oldalára állt, gyerekkori barátait lemészárolták, szerelme pedig máshoz ment nőül... A témához és korhoz illően komor hangulatú, kiválóan megírt történelmi és lélektani regény a tartalmas könyvre vágyó, gyakorlott olvasók figyelmébe ajánlható. ISBN: 978-963-643-267-6A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 2 295 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 21:51
. Barry, Sebastian: Messze, messze - Jelenlegi ára: 2 295 Ft

Jámbor Mariann: Sertéshúsos fogások - Jelenlegi ára: 480 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! Sertéshúsos fogásokA könyv listaára: 599 Ft. Leírás:
Noha a biotáplálkozás hívei közül sokan ellenzik a disznóhús fogyasztását, zamatossága, gazdag ízvilága miatt továbbra is hazánk gasztronómiai toplistájának élmezőnyébe tartoznak a sertéshúsos ételek. Ilyenek közül választhatunk egy-egy ebédre, vacsorára vagy épp különleges alkalomra való finom fogást, ha fellapozzuk a sorozat harmincharmadik darabját. A repertoáron elsősorban sültek szerepelnek (mustáros flekken, malacsült, tordai lacipecsenye, oldalas sült körtével stb. ), de találunk a receptek között olyanokat is, mint a húsos sonka hagymaköntösben, a lencseleves füstölt oldalassal vagy a csülkös káposztaleves. ISBN: 978-963-997-219-3A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 480 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 21:28
. Jámbor Mariann: Sertéshúsos fogások - Jelenlegi ára: 480 Ft

LEGO KATONÁK - Jelenlegi ára: 3 900 Ft
LEGO KATONÁK
Jelenlegi ára: 3 900 Ft
Az aukció vége: 2011-10-28 19:19
. LEGO KATONÁK - Jelenlegi ára: 3 900 Ft

H&M!! ÚJ!CIMKÉS !Barna 37-es csizma!! - Jelenlegi ára: 8 500 Ft
H&; M csizma! ÚJ!! Több méretben rendelhető!! Barna és Fekete színben!! Külföldről érkezik, a szállítása 2-3 hét ez lehet több és kevesebb is!!! Mielőtt leütöd, kérlek érdeklődj, hogy van e még!?
BOLTI ÁRA: 13. 500 Ft
NÉZDD MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS!! RENGETEG MÁRKÁS CUCCOT TALÁLSZ!!!
Jelenlegi ára: 8 500 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 18:45
. H&M!! ÚJ!CIMKÉS !Barna 37-es csizma!! - Jelenlegi ára: 8 500 Ft

Lovas ablakdísz - Jelenlegi ára: 150 Ft
Nagyon szép, ponyclubos ló alakú ablakdísz! Megéri licitálni!!!!!
Jelenlegi ára: 150 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 17:15
. Lovas ablakdísz - Jelenlegi ára: 150 Ft

44-es női kosztüm - Jelenlegi ára: 100 Ft
Alig használt női kosztüm, 44-es méretben. Tejesen kifogástalan állapotban.
Kérésre szívesen mérek!
Köszönöm, hogy benéztél!
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2011-10-27 16:34
. 44-es női kosztüm - Jelenlegi ára: 100 Ft

Új! OVERKNEE, platform csizma meleg béléssel 38-as - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó a képen látható vadonatúj,
címkés, fekete színű,
OVERKNEE, platform
vajpuha műbőr csizma.
Legújabb olasz divat.
Sarok magasság: 9 cm,
platform 2 cm.
Szárhossz sarok nélkül 38-51 cm.
Szára lehajtható.
Szár kerület 40, 6 cm.
Meleg béléssel.
Talpán is meleg bélés van.
Eredeti dobozában szállítom.
Utalás után azonnal postázom.
Méret: 38-as.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 12:37
. Új! OVERKNEE, platform csizma meleg béléssel 38-as - Jelenlegi ára: 1 Ft

Beyblade Metal pörgettyű Dark Bull - Jelenlegi ára: 1 550 Ft
Beyblade Metal Fusion pörgettyű Dark Bull
Egyszerűen, gyorsan összeállítható. A különböző fajták az alkatrészektől függően különböző tulajdonsággal bírnak.
Egy Beyblade Metal Fusion pörgettyű 5 db elemből állítható össze, az alkatrészek egymással variálhatók.
Gyűjtsd össze mind!
Egy csomag tartalma: 5 részből álló pörgettyű, kilövő és matrica.
Jelenlegi ára: 1 550 Ft
Az aukció vége: 2011-10-26 11:59
. Beyblade Metal pörgettyű Dark Bull - Jelenlegi ára: 1 550 Ft

Paraszt ruhásszekrény - Jelenlegi ára: 42 000 Ft
Fenyő parasztszekrény felújítva!
Méretek:
Magasság: 190 cm
Szélesség: 112 cm
Mélység: 50 cm
Jelenlegi ára: 42 000 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 10:40
. Paraszt ruhásszekrény - Jelenlegi ára: 42 000 Ft

Női műször kabát, bunda LEÁRAZTAM!!!! - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Női műször kabát, bunda
Gyönyörű, kényelmes és meleg viselet, sosem megy ki a divatból !
méretek: ujj hossz 58cm (válltól), 47cm (hónaljtól)
Mell: 123cm,
alj-bőség 170cm
hossza 87cm
kapcsokkal záródik
Nézd meg a további termékeimet: ITT !!!
Jó licitálást !!!
Félreértések elkerülése végett, definiálom a személyes átvétel fogalmát:
Te jössz az áruért hozzám és nem fordítva!
Senki ne várja el tőlem, hogy egy 500. -Ft, 1000. -Ft-ért, vagy bármennyiért vásárolt árut, ingyen és bérmentve házhoz vigyek a város másik felébe. Különleges esetekben előfordul, hogy pont járok arra ahol laksz, vagy dolgozol, de ezt nem tudom napokkal előre.
Minden áru Budapesten a 20. kerületben található, ha tudod, hogy még véletlenül sem fogsz erre járni, kérlek ne ragaszkodj a személyes átvételhez, hanem érdeklődj a postázási lehetőségekről, vagy kérdezd meg készülök-e a lakóhelyed, munkahelyed környékére valamikor.
Ezt a kiegészítést azért voltam kénytelen kiírni, mert az elmúlt napokban egyre több igény támadt felém a rosszul értelmezett "személyes átvételből" kifolyólag.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 09:54
. Női műször kabát, bunda LEÁRAZTAM!!!! - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

Arany János:Toldi 1947-es kiadás - Jelenlegi ára: 600 Ft
Arany János: Toldi
1947. évi kiadás, Szőnyi István rajzaival.
Papír, kemény kötés, 91. oldal
Postázom is.
Ha kérdés van, szívesen válaszolok.
Kérlek nézd meg a többi termékemet is, hátha találsz kedvedre valót. Üdv.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 08:40
. Arany János:Toldi 1947-es kiadás - Jelenlegi ára: 600 Ft

Paco Rabanne Black XS 100 ml Férfi Parfüm Akció!!! - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
PARFÜM AKCIÓ A KÉSZLET EREJÉIG !!!!
Most kivételes lehatőség keretében, parfüm akció amíg a készlet tart!!!!
A termékek bontatlan fóliás csomagolásban kerülnek átadásra, így ajándéknak is kiváló!!
Az összes termékem külföldről származik, de készleten van, nem kell rá várni !!
Nagyon sok fajta illatot találsz nálam, nézd meg az ";; eladó további termékei";; -re kattintva!!!!
Személyes átvételre Budapesten van lehetőség, az általam meghatározott helyen.
A terméket természetesen postán is tudom küldeni, előre utalás után !!
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2011-10-27 07:59
. Paco Rabanne Black XS 100 ml Férfi Parfüm Akció!!! - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

CHEROKEE férfi póló - Jelenlegi ára: 600 Ft
Eladó a képen látható póló!
S-méret van a nyakrészben beírva, de M-s nek felel meg a méret!
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2011-11-04 07:00
. CHEROKEE férfi póló - Jelenlegi ára: 600 Ft

RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA BUDAPEST 1910 JEGYZET PAPÍR - Jelenlegi ára: 100 Ft
RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA BUDAPEST 1910 JEGYZET PAPÍR
KÉPEN, 1910 ÉVEK, HÁTOLDALÁN KOTTA TÖREDÉK, CSÁSZÁRI ÉS KIRÁLYI UDVARI ZENEMŰKERESKEDÉSE.
Jelenlegi ára: 100 Ft
Az aukció vége: 2011-11-14 05:19
. RÓZSAVÖLGYI ÉS TÁRSA BUDAPEST 1910 JEGYZET PAPÍR - Jelenlegi ára: 100 Ft
Olimpiai játékok 1896-1976 - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Szerzők:
Kahlich Endre
Gy. Papp László
Subert Zoltán
Személyes átvételi lehetőség hétköznapokon 10-18 óra között biztosított.
Előre utalás után kiszállítás a mindenkori postai díjszabás összegéért, nagy súly esetén egységesen 1000 Ft-ért, futárral.
*C
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2011-11-14 01:59
. Olimpiai játékok 1896-1976 - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

DKNY Be Delicious 100ML Új Női Parfüm - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
DKNY - Be Delicious 100ML Új Női Parfüm A Nyitási Akció Keretében. Bevezető Áron!
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2011-10-27 00:46
. DKNY Be Delicious 100ML Új Női Parfüm - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

2011. október 26., szerda
Rózsaszín pizsama - Jelenlegi ára: 699 Ft
Oszlop ventilátor
Eladó Rózsaszín pizsama 164-es méretben.
Méretei: felsőnek
Hossza 59 cm,
Ujja hossza 49 cm ,
Mellbőség 53 cm.
Alsó része
derékbőség 55 cm
Nadrág hossza 85 cm
csípő bőség 58 cm
Átvétel személyesen újpesten ahol lakom, vagy átutalás után postai úton.
Kérem tekintse meg többi termékemet is. Köszönöm.
Jelenlegi ára: 699 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 23:50
. Rózsaszín pizsama - Jelenlegi ára: 699 Ft
AutóHiFi BOSE végfok, AudiTT - Jelenlegi ára: 15 000 Ft
BOSE végfok AudiTT-ből. Négy normál kimenet és egy mély kimenet. Bekötési rajzot is adok!
Jelenlegi ára: 15 000 Ft
Az aukció vége: 2011-10-26 23:18
. AutóHiFi BOSE végfok, AudiTT - Jelenlegi ára: 15 000 Ft

ZILAHY LAJOS : A FEGYVEREK VISSZANÉZNEK - Jelenlegi ára: 200 Ft
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A FEGYVEREK VISSZANÉZNEKA termék használt, olvasott: eladó a képen látható állapotban. Kínálatunkban több mint háromezer használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás postán ajánlott levél formájában (a Magyar Posta aktuális díjszabása szerint, 315 Ft-tól) vagy futárszolgálattal (795 Ft. ), kizárólag előre utalással lehetséges. A küldemény súlya alapján számított szállítási költséget válasz emailben előre megadjuk. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2011-10-28 22:13
. ZILAHY LAJOS : A FEGYVEREK VISSZANÉZNEK - Jelenlegi ára: 200 Ft

DESIGNERS guild ajándék szappan romantikus - Jelenlegi ára: 1 190 Ft
DESIGNERS GUILD
FIRST FLOWER
SCENTED SOAP
Luxus testápolás
Legmagasabb minőségű összetevőkből
Hosszanatartó illat
Friss, romantikus tavaszi virágillat
Teljes 200 ml-es kiszerelés díszcsomagolásban
Eredeti ára 3. 000, - Ft felett
Jelenlegi ára: 1 190 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 21:12
. DESIGNERS guild ajándék szappan romantikus - Jelenlegi ára: 1 190 Ft

Parabola beltéri - Jelenlegi ára: 1 Ft
Parabola beltéri egység. Nem értek hozzá, így sokat nem tudok róla. Amikor eltettük a szekrény mélyére még működött. A képen látható állapotban. Távirányító nincs meg.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-10-26 20:55
. Parabola beltéri - Jelenlegi ára: 1 Ft

eladó gumírozott súlytárcsa - Jelenlegi ára: 40 000 Ft
Eladó 100 kg gumírozott súlytárcsa 2 db 25 kg-os 2db 15 kg-os 2 db 10kg-os.
Jelenlegi ára: 40 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-03 20:13
. eladó gumírozott súlytárcsa - Jelenlegi ára: 40 000 Ft

Adidas neszesszer táska - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Új Adidas neszesszer táska.
Praktikus, a funkciójához képest nagy befogadó képesség.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2011-10-30 11:15
. Adidas neszesszer táska - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

H&M 92-ES SÍNADRÁG - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
ELADÓ A KÉPEN LÁTHATÓ PÁRSZOR HASZNÁLT H&;; M -es sínadrág. Talán 1x volt mosva. Teljesen új.
Belső szárh.: 31
Derék, legszélesebb: 31 (állítható)
Külső h.: 54
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-06 09:00
. H&M 92-ES SÍNADRÁG - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

Superfit 23-as - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Nagyon szép, hibátlan superfit virágos, szives magasszárú őszi cipő kislánynak.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2011-10-28 07:51
. Superfit 23-as - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

GYÖNYÖRŰ,KRISTÁLYOS MENYASSZONYI, ESKÜVŐI RUHA - Jelenlegi ára: 1 Ft
GYÖNYÖRŰ, SZEXI, LUXUS MINŐSÉGŰ EGYEDI MENYASSZONYI RUHA. Sohasem volt viselve erre garanciát adok. Esküvői szalonomat egy hónap után kellett bezárnom, a ruháim nagy része nem viselt, jó minőségű, többszázezres darab, amiket most töredékáron adok el. Az eleje fényes kristályokkal díszített, egyszerre elegáns és különleges.
A háta elegánsan fűzött, így több méretre jó, nagyjából S-M-L méretekre.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 06:57
. GYÖNYÖRŰ,KRISTÁLYOS MENYASSZONYI, ESKÜVŐI RUHA - Jelenlegi ára: 1 Ft

Transformers Dark of the Moon SkyHammer - Jelenlegi ára: 7 300 Ft
VAdonatúj, eredeti Hasbro Transformers Dark of the Moon Mechtech Voyager Class Skyhammer játékfigura, eredeti csomagolásban az USA-ból. A film többi szereplője szintén megtalálható az aukcióim között. Szállitási idő kb 10-14 nap, mivel az USA-ban élek, innen postázok mindent. Postaköltség sima légipostával 1200 Ft, ajánlva- kizárólag külön kérésre- 3400 Ft. Pénzátutalás mo-i forintszámlára történik. A képek katalógusból származó illusztrációk, a játék teljesen megegyezik a képen láthatóval.
Jelenlegi ára: 7 300 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 05:39
. Transformers Dark of the Moon SkyHammer - Jelenlegi ára: 7 300 Ft

Fotóstáska, Fekete keménybőr, keveset használt - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Fotóstáska, Fekete keménybőr, keveset használt, szép, fotóknak megfelelő állapotban.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-06 04:12
. Fotóstáska, Fekete keménybőr, keveset használt - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

EARLY DAYS halásznadrág 92-98 - Jelenlegi ára: 900 Ft
Nagyon csajos, micro kord naci. Imádtam a lányomon, hordta ősszel, sőt télen is harisnyával, csizmával. Szép állapotban van, vigyáztunk rá! Nem kopott, nincs kitérdelve.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2011-11-13 01:33
. EARLY DAYS halásznadrág 92-98 - Jelenlegi ára: 900 Ft

Mozaik 1991/5. - Gyűjtői sorozat - RITKA!!! - Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Mozaik 1991/5.
Egyedi gyűjtői sorozat - Nagyon ritka!
Olvasatlan, új, hibátlan (névre szóló) példány
(A teljes gyüjtői sorozat eladó, külön példányonként, keresd a többi termékeim között.
Több darabnál természetesen csak egy postaköltség kerül felszámításra.
Személyes átvétel csak Siófokon! Utánvéttel nem küldök! )
Jelenlegi ára: 4 200 Ft
Az aukció vége: 2011-11-06 00:33
. Mozaik 1991/5. - Gyűjtői sorozat - RITKA!!! - Jelenlegi ára: 4 200 Ft

zöld virág fülbevaló - Jelenlegi ára: 200 Ft
Gyönyörű selyemszalagból készült fülbevaló átmérője 3 cm
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2011-10-24 00:18
. zöld virág fülbevaló - Jelenlegi ára: 200 Ft

Szép Cc monogrammos Rézmetszet - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Réz lapra készített metszet a jobb sarkában a készítő Cc monogrammja! A képen is látható szép, minőségi kidolgozással!
Több termék vásárlása esetén kedvezmény!
Kérem tekintse meg egyébb termékeimet is!
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2011-10-30 23:19
. Szép Cc monogrammos Rézmetszet - Jelenlegi ára: 5 990 Ft

2011. október 25., kedd
Credo 3-személyes ágyazható kanapé ÚJ!! - Jelenlegi ára: 62 900 Ft
Credo - 3 személyes ágyfunkciós kanapé
Képen: Fehér textilbőr + fekete szövet
Kárpit: választható, minden darab minden oldala kárpitozott, ezért térben elhelyezhetőek lesznek
Szín: szintén választható – kérjük, tekintsék meg anyagmintáinkat
Ülő- és fekvőfelületek: rugósak
Láb: fém
Ágyfunkció: van
Ágyneműtartó: van
Méretei:
Szélesség: 199 cm
Mélység: 105 cm
Magasság: 73 cm
Ülésmélység: 75cm
Ülésmagasság: 46 cm
Ágyszélesség: 145 cm
Ágyhosszúság: 199 cm
Kiegészítő (opcionális): 2 darabos párnaszett (3. 000 ft)
Három személyes ágyfunkciós ágyneműtartós kanapé. A kanapé az ülőfelület előrehúzásával, és a háttámla ledöntésével gyorsan ággyá alakítható, így egy 145 x 199 cm-es fekvőfelületet kapunk. Az ülőfelület alatt teljes hosszában ágyneműtartó helyezkedik el (ld. kép). Kisebb alapterületű nappaliba, de akár nyaralóba is kitűnő választás. Masszív, nehéz darab, nem olcsó barkácsáruházi termék. Két részre szedhető, így szállítható.
Ára: 62. 900 Forinttól
Szállítás kb. 2-3 hét
(Expressz szállítás rendelhető felárért! )
Szállítási díj: országosan változó (ld. melléklet
Budapest: 4000 Forint
Bács-Kiskun megye
8000 Forint
Baranya megye
10000 Forint
Békés megye
10000 Forint
Borsod-Abaúj-Zemplén megye
10000 Forint
Csongrád megye
9000 Forint
Fejér megye
6000 Forint
Győr-Moson-Sopron megye
8000 Forint
Hajdú-Bihar megye
10000 Forint
Heves megye
7000 Forint
Jász-Nagykun-Szolnok megye
8000 Forint
Komárom-Esztergom megye
7000 Forint
Nógrád megye
7000 Forint
Pest megye
5000 Forint
Somogy megye
10000 Forint
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye
12000 Forint
Tolna megye
8000 Forint
Vas megye
12000 Forint
Veszprém megye
8000 Forint
Zala megye
12000 Forint
-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
Az allegroup Kft. szabályzata értelmében közvetlen elérhetőséget vásárlás előtt nem adhatunk ki. Ezért aki szeretné vásárlás előtt megtekinteni a terméket, a következőt tegye:
1., Üsse le a terméket fix áron, ekkor a Vatera/TeszVesz kiadja Önnek elérhetőségeinket!
2., Jöjjön el hozzánk, és tekintse meg a kiszemelt terméket! Amennyiben mindenben megfelelő, vásárolja meg!
A termék megtekinthető: Budapest, XIII. kerület
3., Amennyiben mégsem tetszene, vagy bármely egyéb okból nem felel meg az elképzeléseinek, a vásárlástól minden következmény nélkül elállhat, nem kell fizetnie semmit. Ekkor mi a terméket újra meghirdetjük a Vaterán/TeszVeszen.
FIGYELEM: terméket eladni az alábbi feltételek mellett tudunk:
A termék leütését követő első munkanapon mi felvesszük Önnel a kapcsolatot telefonon, hogy egyeztessünk a leütött termék sorsáról (személyes megtekintés, vagy a kiszállítás megszervezése).
Részletfizetés, hitel, csere, beszámítás nem lehetséges.
A házhoz szállítás díjait Magyarország területén a fenti táblázatban találja.
Amennyiben rakodni is kell, az alábbi költségeket számítjuk fel:
- a kiszállítást végző sofőr segít bepakolni: 1. 000. - Ft
- 2 fő rakodót küldünk: 2. 000. - Ft (ez a megoldás csak budapesti kiszállításnál vehető igénybe).
Kérdése van? Írjon bátran, munkanapokon azonnal válaszolunk.
Kérjük vegyen fel bennünket kedvenc eladójának, és automatikusan értesülni fog legújabb aukcióinkról
Jelenlegi ára: 62 900 Ft
Az aukció vége: 2011-10-27 22:40
. Credo 3-személyes ágyazható kanapé ÚJ!! - Jelenlegi ára: 62 900 Ft

Elemlámpa Möller MR60616 ZOOM Ajádék elemmel - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Elemlámpa CREE LED ZOOM
Möller MR60616 ZOOM
Ajándék elemmel
Hihetetlen erős, reflektor erősségű CREE LED-es elemlámpa. Nagy teljesítményű. Sötétben, köd mentes környezetben 100-150m-es fénycsóvát is hagyhat maga után! Szembe világítani szigorúan TILOS! 3 db 1, 5V-os AAA elemmel/akkumulátorral működik. Energiafelhasználása rendkívül gazdaságos, az használt elem teljesítményétől függően akár 3-8 órán keresztül is üzemel. Az enyhe melegedés normál üzemi állapot. A LED technológiának köszönhetően izzócserére sosem lesz szükség, a dióda várható élettartama ugyanis 80 - 100 ezer üzemóra. (napi 5 órás használatban ez 16. 000 nap!!! )
A lámpa háromféle üzemmódban üzemeltethető:
1. erős, erőteljes reflektor fény
2. erős, erőteljes fényerejű villogás
3. takarékos fényű elemlámpaként
Az üzemmódokat a lámpa végén elhelyezkedő kapcsolójának érintésével váltogathatjuk! A lámpa fejének előre-hátra húzásával a fókuszt lehet üzemeltetni. A lámpa lencséje a fénycsóvát összpontosítja, pl. biciklire szerelve beállíthatjuk a magunk elé vetített fénysugarat.
Egyéb információ:
105 mm x 35 mm, alumínium ház, fröccsenő vízálló!
Luxméter mérés eredménye 5-10 cm távolságból: 72. 400 LUX
FONTOS!
Posta díj a megadott táblázatban előre utalást követően.
Utánvétel nem postázunk semmi esetben sem!
A Posta díját semmi esetben sem vállaljuk át.
Postázás Kedd és Csütörtök (Más időben nem tudunk postázni)
Szállítási idők a következők.
Csomag idő garantált 50. 000. Ft-ig biztosítva 1. Nap 1280. -
Ajánlott levélként 4000. -Ft-ig biztosítva 15. Nap 590. -
(Az ajánlott leveleket általában vidéki címekre 1-2 nap alatt kiviszik)
Személyes átvétel csak a itt megadott időben lehetséges.
Hétfő - Szerda - Péntek 18. 00-tól 20. 00-ig a XVIII. kerületben
Ha megvette termékünket így találja meg és ér el bennünket.
Ha a termékünk megfelel önnek, és megvásárolja, kérem minden esetben ön, vegye fel velünk a kapcsolatot a megadott elérhetőség valamelyikén.
Elérhetőségünket, ha fix áron vásárolt kb 5. percen belül meg fogja kapni a Vaterától E-mail be, illetve megtalálja az ön oldalán a vásárolt áruk és a kicsi borítékra kattintva, vannak az elérhetőségeink.
KÖSZÖNÖM MEGÉRTÉSÉT ÉS TÜRELMÉT.
Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Az aukció vége: 2011-10-31 21:59
. Elemlámpa Möller MR60616 ZOOM Ajádék elemmel - Jelenlegi ára: 1 890 Ft
Női poló - Jelenlegi ára: 500 Ft
Eladó egy keveset használt Novelle márkájú női S-es méretű póló, Rózsaszín szinü.
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 21:27
. Női poló - Jelenlegi ára: 500 Ft
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 21:27
. Női poló - Jelenlegi ára: 500 Ft
Ben10 Ultimate Alien 10 db-os készlet - Jelenlegi ára: 2 980 Ft
10 részes Ben 10 Ultimate Alien készlet
Taralma:
5 db Ben10 mese figura
pl: Ben Tennyson stb
+
fény és hangeffektekkel ellátott pisztoly
4 db hologram figura
A figurák világítanak
A figurák mérete:
9 - 15 cm
Budapesten a Nagyvárad téren és Soroksáron valamint Taksonyban személyesen is átvehető
Jelenlegi ára: 2 980 Ft
Az aukció vége: 2011-10-25 20:55
. Ben10 Ultimate Alien 10 db-os készlet - Jelenlegi ára: 2 980 Ft

JANE NORMAN fodros ruha - S - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
fekete fodros ruha,
uk 10, S
latinos stílusú,
alul egymásra fekszik kétoldalt az anyag,
pántja állítható,
MÉRETEK:
hossz: 84-94cm,
mell: 66-82cm,
derék: 66-84cm,
csípő: 84-102cm
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 20:10
. JANE NORMAN fodros ruha - S - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Madagaszkár 100 francs 1974 UNC - Jelenlegi ára: 200 Ft
MADAGASZKÁR 100 francs 1974
P. 63
Állapota: UNC
(Madagaszkárt akkoriban Malgas Köztársaságnak hívták hivatalosan. A bankjegyen 2 denomináció olvasható, 100 francs, azaz 20 ariary - ez utóbbi csak betűvel van kiírva. )
Kérem a nyertest, hogy az aukció lezárása után 5 napon belül vegye fel a kapcsolatot, a fizetést 10 naptári napon belül várom. Kérem, hogy akkor is jelentkezzen, ha a megnyert tételt egy másik, későbbi aukciót követően kívánja átvenni. A két aukció közötti idő nem lehet több 2 hétnél.
Több megnyert tétel esetén természetesen csak egy szállítási költséget számítok fel. Érmék esetében több megnyert tételnél az érmék súlya befolyásolhatja a szállítási költséget. Személyes átvétel Dél-Budán.
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 19:12
. Madagaszkár 100 francs 1974 UNC - Jelenlegi ára: 200 Ft

gyermek gyerek bicikli kerékpár - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Gyermek kerékpár 16 os méret eladó. A kempingél eggyel kisebb. Két gyermekem tanult meg rajta tekerni. Állapot képeken . Leginkább személyes átvételt szeretnék.
licitálás előtt kérdez mert máshol is árulom
Köszönöm
Kérem olvassa el a szállítási információkat.
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 11:09
. gyermek gyerek bicikli kerékpár - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

ÚJ! Fekete csajos mini bőrszoknya, S-es - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Vadiúj áru.
S-es méretű.
Anyaga műbőr, de teljesen bőrhatású. Puha, igényes műbőr.
Ha kérdésed van, írj, igyekszem válaszolni.
Minden termékem fix áras, ha leütöd, és ügyesek vagyunk mindketten, 1 héten belül Nálad lesz az áru! : )
3 termék vásárlásánál (3 aukció) én állom a postaköltséget!!!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2011-11-05 10:28
. ÚJ! Fekete csajos mini bőrszoknya, S-es - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

mini arab parfümolaj Dubai Új férfi mini parfüm - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
KONCETRÁLT PARFÜMOLAJ
Dubai-ból ÚJ
ALKOHOLMENTES
3 ml
Sokkal töményebb mint a nyugaton használatos alkoholos . edp, egy csepp is elég belőle ami egész nap érezhető.
Az illatkategória : orientális , intenzív fűszeres-édes -fás illat
ami az arab világban nagyon kedvelt.
mósusz, fás illatjegyek, oud, kardamom, jázmin.
Ha több miniparfümöt veszel, akkor 2500 ft darabja.
HA IDŐD ENGEDI NÉZZD MEG A TÖBBI DUBAIBÓL HOZOTT TERMÉKEMET IS. (MIND FIX ÁRAS AZONNAL ELVIHETŐ)
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2011-11-12 10:00
. mini arab parfümolaj Dubai Új férfi mini parfüm - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

Intel Celeron M 530 1.73Ghz/1Mb/533Mhz - Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Eladó egy Intel Celeron M 530 processzor. Jól működik nagyobbra cseréltem.
Csere, beszámítás nincs.
Személyes átvétel Debrecenben lehetséges.
Jelenlegi ára: 1 100 Ft
Az aukció vége: 2011-10-22 09:51
. Intel Celeron M 530 1.73Ghz/1Mb/533Mhz - Jelenlegi ára: 1 100 Ft

ZSOLNAY EOZINTÁL. - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
ZSOLNAY eozintál. Sárkányostál!! Sérült A képek alaplyán!!
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2011-10-29 08:59
. ZSOLNAY EOZINTÁL. - Jelenlegi ára: 8 000 Ft

ÚJ VENTURA GEL KESZTYŰ - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
ÚJ VENTURA GEL KESZTYŰ AKCIÓS ÁRON
MÉRET: M
Ventura ujjvég nélküli kesztyű - fekete-piros színben - mosható, tenyéroldalon géles betéttel - lélegző -
BUDAPESTI SZEMÉLYES ÁTVÉTEL MEGOLDHATÓ
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2011-11-12 07:44
. ÚJ VENTURA GEL KESZTYŰ - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Új pamut térd zokni 230 ft, - Jelenlegi ára: 230 Ft
Új pamut térdzokni.
Ára 230 ft/db
Mérete:
18-20.
21-23,
Jelenlegi ára: 230 Ft
Az aukció vége: 2011-10-24 06:58
. Új pamut térd zokni 230 ft, - Jelenlegi ára: 230 Ft

Új Legero Gore-tex 40-es (UK 6,5 ) női csizma - Jelenlegi ára: 12 500 Ft
Eladó a képeken látható 40-es Legero Gore-tex női csizma. UK 6, 5 .
Új, bolti próbadarab volt. Ára 38990 Ft a Salamanderben.
Velúr, belül meleg bunda bélés.
Belső talphossz: 25, 5 cm.
Szárhossz: 30 cm.
Próba lehetőség!!!
Elállni csak a próbán lehetséges, illetve postánál a feladástól számított 3 napon belül!!!
Utána nem!!!
Utánvét felejtős!
Jelenlegi ára: 12 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-12 03:44
. Új Legero Gore-tex 40-es (UK 6,5 ) női csizma - Jelenlegi ára: 12 500 Ft

DISNEY PRINCESS ÁGYNEMŰ / ÁGYNEMŰHUZAT GARNITÚRA - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Üdvözöllek az oldalamon !
DISNEY PRINCESS
ágyneműhuzat garnitúra
2 részes
Mérete: takaróhuzat: 200 cm X 140 cm, nagypárnahuzat: 90 cm X 70cm
100 % pamut
Új.
A termékeim között több PRINCESS terméket találsz.
ELFOGADOK BANKI ÁTUTALÁST, BANKI BEFIZETÉST ÉS POSTAI RÓZSASZÍN CSEKKET IS. HA BUDAPESTI VAGY, AKKOR SZEMÉLYESEN IS ÁTVEHETED A XV. KERÜLETBEN .
Postaköltség 1 darab garnitúrára 960 Ft (ajánlott küldemény)
Postaköltség 2-10 garnitúrára 1050 Ft (csomag küldemény)
Nézd meg a többi termékemet is !
Jelenlegi ára: 4 500 Ft
Az aukció vége: 2011-11-12 00:55
. DISNEY PRINCESS ÁGYNEMŰ / ÁGYNEMŰHUZAT GARNITÚRA - Jelenlegi ára: 4 500 Ft
TOM JONES: Delilah - Jelenlegi ára: 950 Ft
Decca Records
Printed in England
1982
Jelenlegi ára: 950 Ft
Az aukció vége: 2011-11-01 00:52
. TOM JONES: Delilah - Jelenlegi ára: 950 Ft

2011. október 24., hétfő
NIKE atléta mellény - Jelenlegi ára: 900 Ft
NIKE fekete színű mellény L-es, nyakszéltől aljig 56 cm, hónalj alatt elől keresztbe 58 cm
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2011-10-28 23:32
. NIKE atléta mellény - Jelenlegi ára: 900 Ft

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)